Kiadó üzletek

Jelenlegi partnereink, bérlőink:

A Lurdy Önért

Tágas területünkből adódóan megtehetjük, hogy minden bérlőnknek igazodhassunk igényeihez. Alakítjuk az épületet kívánság szerint, hogy a lehető legkényelmesebb teret adhassuk át bérlőinknek, hogy nálunk megvalósíthassák álmaik vállalkozását, vagy éppen, hogy illeszkedhessen az új üzlethelység üzletláncuk arculatához.

Kapu a bel- és külváros között

Nem csak a belső szolgáltatások, de maga a háznak az elhelyezkedése is optimálissá teszi a Lurdy-t, hiszen mind a belvárosból, illetve a külvárosból könnyen megközelíthető helyen fekszik, a körgyűrű peremén. Ezáltal egy nagyon sokszínű vásárlói kört szolgál ki az épület és üzletei.

Az autóval érkezőket 1600 parkolóhely várja, melyből 600 a mélygarázsban található. Tömegközlekedéssel is igazány könnyű megközelíteni az épületet, hiszen a Lurdy Ház mellett áll meg az 1-es villamos, a 281-es busz, illetve az 51-es villamos, mely közvetlen kapcsolatot biztosít a belvároshoz, mindössze 8 perc alatt. Séta távolságban van még a 23-as, a 23E, a 223M, az 54-es és az 55-ös buszok valamint a 2-es és 24-es villamos megállója, illetve a HÉV is.

Üzleteink

Összes terület

~ 30.000 m2

Szabad terület

~ 3100 m2

Bérléssel kapcsolatos információk

Egyedi ajánlat kéréséhez, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségek valamelyikén, vagy töltse ki  bérletinformációs lapunkat, és küldje el nekünk a sales@lurdyhaz.hu e-mail címre.

Femme Hair hajszalon a Lurdy-ban

  • 2024. 04. 04. 9:00 - 18:00
    Helyszín: Lurdy Ház Budapest, 1097 Budapest Könyves Kálmán körút 12-14